Vallomás a vonaton

Zűrzavar

Szemembe süt az esti fény
Vacogok a kandalló mögött
Hátra szaladok az életért
Születésemnek halált köszönök.

Leszállva suhan az ég alatt a madár
Kacsint a nap a csillagos égen
Becsukom a zárt ablakot vendég jött már
Bár magányra suttog az ének.

Kezemből kiejtve fogom a lelkem
Leülve futok már feléd
Ellöklek magatmtól ölelésem terve
Végbemegy,ha elfordulok én.

Ellentét furcsa makogás
Dorombol melletted egy halott macska
Futni kéne,hogy megpihenj megállj
Megfosztani,hogy újra adhass.

Szívügy

Kényelmetlen ragadós székek
Bűz és párás ablak.
Ijesztően vicsorognak a fékek
Reményt látsz ismeretlen alakban

Valaki leül melléd és kezet nyújt
Érzed a közelséget
Nem ismered de tűzed kigyúl
Mikor a szemébe nézel.

Ismeretlen ember virágot ad
s a következő megállóban
a vonat elé szalad.

Benned akartam meghalni

Szemedből könny nem hull,kivülről folyik befelé véred
Szived többet meg nem indul,de a fájdalmat még mindig érzed.

Belőlem táplálkoztál keveset,de mégis
Elég volt nekem a tudat,valaki magának
a szivem tüskés gazait tépi.

Szemedből könny nem hull,befelé vérzel
Szíved többé meg nem indul,de fájdalmat még érzel.

Kellet neked ez?
Lelkembe ültetett mérgezett magvaidat
saját magad ellen forditani?
Kellet neked?hogy ezek után ne tudjak mást csak orditani
hogy szeretlek....

Szívem tüskék gazainak virágát
magadnak hagytad ott
ha netán többet vársz majd a mánál
ujra visszajössz s ott eldobod.

Szivembe dobod el bús életed.