2010. február 17., szerda

Csak, mint elvárások netovábbja

Csak légy itt és lélegezz velem,
zuhanjunk együtt a földön fekve valahová
ami mélyebben van, mint bármely emberi érzés.

Csak fogd a kezem , és érezzem vénádban véred lüktetését
Érezzem, ahogy a lét benned pulzál, s hogy
egyre gyorsabb iramban pumpálja beléd a heves gondolatot.

Csak ölelj, úgy, olyan középszorosan magadhoz
az arcom a mellkasodon pihen és kezeink nem vágynak más kézre
és karjaink nem vágynak más kart, ölelnivaló húscafatot.

Csak csókolj, lágyan, erősen, gyorsan, lassan, szépen, mocskosan
hevesen, lomhán, érzékien, agressziven, konokul, vágyva arra,
hogy mindezt folytassuk ott együtt, ahol a külvilág egy nagy színes pacává olvad össze.

Csak nézz a szemembe, csak láss bennem valamit,
csak süllyedj belém, és fulladj bele a lelkembe
majd éledj újra...s tökéletességel megtelt tüdőd
levegőre vággyon...
Amit lassan, komotosan, és szenvedélyesen szívunk be immár közös tüdőnkhöz.

1 megjegyzés:

MarCzipán írta...

Ezt az írásod is kedvelem. Megleptelek: itt http://arsmarczpanica.blogspot.com/2010/02/dijazotta-valas-okan.html