Olyan mozdulatlanul állnak a fák,

Mintha megállt volna az idő.

A szél sem hordozza már a nyár szagát,

S lelkünkből kihült a derű.

Sárga levelek lapulnak egy egy kósza ágon

S egy hevesebb fúvás, s minden a földön

Az idő elindul, lehetsz bárhol

S, hogy emlékezzek szavakat költök.

Félő, hogy minden mi volt elszalad

Mert a fák, most már nem mozdulatlan

Hevesen lebegőn táncolnak a széllel

S az elmúlás mindig emlékeket kér el.

A nyár mára már semmi

Az emlékek maradnak

S fáj, hogy nem lehet mit tenni

Csak őrizni őket, saját magadnak.

Eddigi nyomoruságok életem leggyönyörűbb éjszakája.
agusztus 18 és 19.
Szeretben lebeg, pedig jól tudja, hogy minden csak látszat.

Kérték írjak, hát megteszem


Szóközökbe sűrítem a semmit.
Nézd:










Látod milyen egyszerű élnem?S milyen fájdalommal jár érezni?

Felek

Félkész
Félszép
Félkéz
Félsz még?
Félek
Félkész
Félszép
Félkész
Félfék
Félszeg.
Félkész
Félszép
Félkéz
Fél élet.

Becsukott szemmel úsznak az álmok.
Széllel, levegőben, lebegőbben
Ugrálnak ki fejünkből, mint valaha.

Nyitottan tekintünk a suhanó fákra.
Halkan,bólogatva, boldogabban
Száguldunk a vasúton felfelé.

Lefelé folyik a napsugár.
Csillogón, símán, sikoltva
Eltelt egy nap, az idő lejár.

Felfelé kúszik az égen az éjjel.
Sötéten, vijjogón, vihogósan
Bort a pohárba, állomás.

Úsznak az álmok,
Folyik a napsugár,
Égen az éjjel
pityereg.

féreg ébred, érik a gyümölcs.

Kitapostam magamnak az utam, a boldogság irányába, s most, hogy rá kéne lépnem újra, hogy elölről végigjárjam az egészet, s meglessem, hogy a leveleiket táncoltató fák ágain milyenre érett már az élet gyümölcse, olyan mérhetetlen fájdalom gyötri lábaim, hogy moccanni sem tudok, s újra belesüllyedek a letargiába.
Talán csak pillanatokra, s aztán újra próbálom, s milyen boldog vagyok ilyenkor, hogy van erőm, van erőm megpróbálni újra és újra...pedig már hányszor hanyatt estem.
Vajon mikorra szívódik fel belőlem az érzés, hogy a pörgés, zsongás, zsibongás, mozgás, adrenalin, szerelem, s mindenféle bolond érzés hiányzik belőlem...Miért csak pillanatokra vannak ott bennem, s élvezem ezeknek minden egyes cseppjét...s miért van az, hogy amilyen hamar jön, olyan gyorsan is múlik el...Miért nem élvezhetem, nehezen kitaposott utam kényelmét?
...
hányszor feltettem magamnak ezeket a kérdéseket...
S aztán rájöttem, amint érni kezd a gyümölcs, a féreg is felüti a fejét.

2009 ma'rcius 29

Pontosan úgy fulladozik az ember a szürke valóság fájdalmában,mintha egy levegőtlen üvegburát borítanánk a fejére...
Egyszer csak azt érzi,melegebb van,minden unott és elhasznált a levegő.
Egyre bágyadtabbak,ingerlékenyebbek,s érzelmileg labilisabbak(micsoda közhely,nem találtam megfelelő szót) leszünk...
Elfogy a levegő,s beszivjuk kifujjuk a bent maradt szomorúságot...
Kilégzés belégzés,kilégzés belégzés...

Már teljesen belejöttem én is.Sírni kedztem, látod?Látod ahogy bepárásodik az üveg?
Látod már a láthatatlan üvegbura okozta fájdalmaim?
...
Pontosan úgy fulladozik az ember a szürke valóság fájdalmában,mintha egy levegőtlen üvegburát borítanánk a fejére...
Kilégzés,belégzés
Álmosodom.
...