Fáj.Piszkosul, hogy most még csak virtuális érdeklődést sem mutatsz.
Ennyi.Mára ezzel fekszem le. Örülsz? Minden egyes sejtem belesajdul a hiányodba.

Rongyosra rágta az idő kimondott szavaidat
Szárazra sírt szemem nedvesítem tavaidban
Már nem tudom felidézni szuszogásod illatát bőrömön
És el nem követett tetteid, mint vérem a tőrödön
Úgy tesznek bűnössé téged.

Kellemetlenül csalódtam tőmondataidban
Az elgépelt karakterek, mint tested karjaimban
Elterülnek, és mellkasomat nyomják
Míg fel nem robbant egy gondolat-gránát.
Terroristaként létezel lelkemben.


Néha az kivánom, bárcsak képzelnélek
azthiszem, nem fájna, hogy nem értinthetnélek
De igy hogy valódós vagy, inkább békéd hagyom
Azt képzelem inkább , hogy vattacukor vagyok
Szádra ragadok, és nem csak oda.

Ha megölelsz, még lélegezni is elfelejtek
Ha arra kérsz én minden elfet elejtek
Neked rabszolgául, csak az enyém legyél
Lassan olyan vagy mint egy darab kenyér.
Nekem: száraz és morzsás
Másnak: étek.

Abortált szerelem

Nem akarta tovább bántani, ezért elengedte.
Túl szorosan láncolta magához, s ez már mindkettőjüknek fájt. Nem volt jó semmire, csak sajgott egyre, és a láncok egyre nagyobb sebet vájtak a bágyadtan egymásra boruló testekre.

Nem volt jó semmire, csak a lány önzőségének kielégítésére. Mint valami perverz játék, ha magadhoz kötöd is fáj, és ha elengeded, a kötelék által testbe vájt sebek fertőztté és gennyessé válnak, mígnem meghalsz, vagy begyógyul

Már mindketten csupa hegek voltak, csak egy seb maradt fertőzötten mindig, valahol mellkasi tájékon balfelől, valamilyen kis piros, lüktető dologban.

Nem akrta tovább bántani, ezért elengedte.
Túl szorosan láncolta magához, s ez már mindkettőjüknek fájt.

Elengedte, ha kötözze be magát más láncaival, mik nem tartják olyan szorosan, és nem fognak több fájdalmat okozni...
De megmaradt a seb.Mindkettőjükön ott tátong, vérzik, bugyok, lüktet, pulzál...
csodálatos érzés.
Hiszen ennyi maradt a szerelmükből. két bágyadt test és egy szoros kötél.
önzőség perverzió, és a vágy a birtokláshoz, szeretetteljessé tette a fájdalmat.

A láncok gyülöletéből született, s valahol a felénél elvetélt.
abortált szerelemnek hívta.

Nem akarta tovább bántani, ezért elengedte.
Túl szorosan láncolta magához, s ez már mindkettőjüknek fájt.

Költői kérdés.

Többször is elcsúsztam és leestem a földre.
Dehát aki béna ne menjen a jégre!nemde?
DE akkor... ez az élettel, hogyvan?

Havazásra ébredtem...
A tegnap estém jó volt, nagyonis... többszöris az asztal alá kacagtam magam, mindenféle embereket láttam és mitagadás, mindegyikben találtam valami nevetségeset..ésez a nevetségesség valamivel jobb kedvre derített...hiszen ezezk az IQ harcos emberek, akiken kacagtam, kivülről voltak szerencsétlenek és én csak belülről...

Én nevethettem rajtuk, de ők nem láttak belém, ez a felsőbbrendűség érzését keltete bennem.
Tegnap este gonosz voltam, és boldog.

Lehet, hogy mind butaság amit itt írok, de nembánom, legalább ezek a dolgok nem maradnak bennem, hogy romlasszanak belülről...


Beszéltem, vagyis inkább osztottam a kacagnivaló dolgokat Ákos(Barátommal). Ilyet rég tettem és jólesett.

a barátság furcsa... a barátság érzése odaadás, szeretet, törődés, kacagás, móka, de ugyanakkor, hiány és szenvedés... ha éppen nincs veled, szörnyű fájdalom ha elveszíted, düh...és minden más.
ezek alapján a szerelem aligha különbözik valamiben a barátságtól, talán.. csak pár mozdulatsorral több.

látom a hópelyheketm táncolni a szélbe és magukkal és másokkal...
szeretnék kint lenni és nintendózni velük, szeretném érezni, ahogy elolvadnak a szempilláimon, a tenyeremen akarom tartani őket, és nézni, gyönyörködni, hogy mindegyik, külön külön milyen csodálatos és tökéletes formákat mutat...
és olyan esetlenek ezek a hópelyhek...és múlandóak.
Minden tökéletesség egyben múlandóság?

Annyi zagyvaságot írok, de most csak ilyesmire van erőm...és amúgy is, az érzések olyan intenzívek bennem, hogy nemtudnám most... metaforákban megfogalmazni, vagy akárhogy ami bennem van.Annyira intenzívek, hogy néha gondolkodni sem hagynak...
és beleszédülök, és belesüppedek az agyamba..
és csend van
és havazik.

hánnyunk sorokat

kétszer nekifogtam és kitöröltem amit elkezdtem írni.

Nemirok helyesen.

nemakarok. most nem.

olyan a lelkem is. mint az irásom most, összevissza, kibogozhatatlan, olyan lesz, ha kicsiben néznéd és lapra lenne irva, mint egy tintapaca valami szamárfüles koszos lapszélen.

olvastam valami. valakinél. valamiért. valamikor ( igazából pont most pár perce)

három hete kb.

Kaufland.

csokik.

Milka.

az idegességtől már már szédülök, és a pillangók a hasamban nagyon agresszívek. ( tisztán emlékszem minden egyes arcra aki szembejött velem miközben Rá vártam...minden arca..ami nem az övé volt).

hisztérikusan járkáltam.

a sapkám szoritott.. pedig alig volt a fejemen

a kezem.. piros volt, vörös..és halottszínű is egyben( mint általában)

aztán... megláttam és elfelejtettem még azt is hogy holvagyok.

jött mosolygot

-csinálj már valamit te idióta-

Szia!

- milyen buta hangod van, mondj még valamit-

ÖÖÖ... ezek nem a milkacsokik. Megkeressük?

mitagadás..

-utána teáztunk-

mondhattam volna értelmesebb dolgokat is. de nem kellett.. nem volt amiért értelmetlen zagyvaság lett volna ugyis ami kijön a torkomon.. a gondolatokat amik már már megrezegtették a hangszálaim nehéz volt visszanyelni.- gondolom mindenki emlékszik a mindjárt hányok érzésre, azthiszem ugyan olyan volt csak szavakkal-

Buta kedvem van.

3 napja egy személyről álmodok.

Jégkirálynő a jégkirálynak eset.

Ezért is annyira fájó.

Hiányzik valami belőlem..

kifordult a szívdobogásom

megenném az engem körbevett rácsokat, hogy majd kulcsot hánnyak a szabadulásomhoz.

Fáj minden, és nyűg minden, még a lélegzés is fáj.

mintha.. a tüdőholyagocskáimban kövek lennének..

ha minden pillanatban ráugornának - két talppal- a mellkasomra.

belesüppedek az agyamba és elszédülök a fájdalomtól.

lenyomnak az érzéseim és kéne valaki akinek odaadhatok párat.

elegem van

nemirok

ma

többet

ide

azthiszem.

csőpá

A plátói szerelem gyengepontja

A plátói szerelem gyengepontja

Ha levedlenéd szíved páncélbőrét

S külsőm márványtömbjében, látnád már az alkotást,

S lelkem üregeit magaddal töltenéd ki.

Ha éreznéd, hogy a léted bennem pulzál

S, hogyha kivetkőzöm magamból mindenem

Turkálnál darabjaimból szeretet törmeléket.

Ha nem hullanának szét a szavak bennem

Ha hangot adnék az agyamban lévő illúzióknak

Ha a számra ragadnál, mint a vattacukor

Ha közelebb jönnél, hogy aztán elszaladjak

Ha nem ráérősen lélegeznél

Ha nem csak a billentyűzeten szaladnának ujjaid

Azthiszem le lennék győzve.