így vagyunk

Magamba préselem.
Habozok.
Aztán lenyelem: minden információt, minden gesztust, minden ingert.
Gyomromban: sav-tus éri emlékeim és lassan lemaródik róla, ami ehető és felhasználható.
Marad a jól megérdemelt mérgező oxidáns: májban, vesében.
Kifordulok önmagamból és lekapargatom belső szerveimről a parazitaként engem emésztő lélemaradványaim.
Nem a sajátom, már nem az enyém az...csak valami idegen kis piszok, paca a lapszélen, elmaszatolódott világosság.- lerágtam már róla a magamnak valót.- értsd ahogy érted. magamnak való magamnakvaló- és nem akarok csupán csupasz csontok alatt fogcsikorgatva fulldokolni, valami fejem főle hányt láthatatlan szutykától az életnek.
De már ropogok.
Nyomáskiegyenlítés egyenlő : megközelízőleg lehetetlen.

De tartom magam. és szembeszállok én a Newton-i nyomóerővel és gravitációval..önön sémámból kilépve tudatom kizárja a valóságot s lebekeg általan kreált világom vákum-búrájában.
Köszönöm jólvagyok.
Élek.
Bár nehézkes a légzés egy vákumburokban.

A Maszk-gyáros

Vissza kellett térnem, vissza kell térnem a szavak elbűvölő világába.
Már nem hányom a szavakat... már nem (csak) kínlódást, fájdalmat, csalódást, félelmet, magányt...jelentenek ezek a dolgok. Ezek a karakterek.
Az enyémek.Gondolataim virtuális formája.
Megújult bennem minden, de nem lettem másabb , ugyan az vagyok Információ, csak éppen " "evoluáltabb" változatban.
Megérettem arra, hogy felfogjam, ha nem is sikerül mindig, de próbálkozom, hogy mi zajlik bennem..Hogy úrrá tudjak lenni magamon.
Megtanultam: tűrni, lenyelni és tartani magam.
Felöltöttem magamra a kulturmosolyok álarcát.És jó...kibaszottul jó, bocsánattal legyen mondva.
Értékes dolgokat fedeztem fel. Az egyedül lét szépségét.
Megtanultam felfedezni az emberekben az álarcaitól, maszkjaitól lecsupaszított lelket.
Megtanultam megfejteni-embereket, érzéseket, eszméket, ideákat.
Megtanultam formázni: maszkokat, saját lecsupaszított énemre.
Talán a védekezőmechanizmusom hozta ezt magával.

Megépítem magam.Én. befolyásokkal együtt.
....
Tanultam.
egy csendes év áll mögöttem...és ezen év minden egyes pillanatát maszkjaim rétegein megszámolhatod.

Szép estét.
És üdvözlöm magam újra itt : Isten, vagy valami más, de hozott ide, vissza saját elmémbe !!

Csak, mint elvárások netovábbja

Csak légy itt és lélegezz velem,
zuhanjunk együtt a földön fekve valahová
ami mélyebben van, mint bármely emberi érzés.

Csak fogd a kezem , és érezzem vénádban véred lüktetését
Érezzem, ahogy a lét benned pulzál, s hogy
egyre gyorsabb iramban pumpálja beléd a heves gondolatot.

Csak ölelj, úgy, olyan középszorosan magadhoz
az arcom a mellkasodon pihen és kezeink nem vágynak más kézre
és karjaink nem vágynak más kart, ölelnivaló húscafatot.

Csak csókolj, lágyan, erősen, gyorsan, lassan, szépen, mocskosan
hevesen, lomhán, érzékien, agressziven, konokul, vágyva arra,
hogy mindezt folytassuk ott együtt, ahol a külvilág egy nagy színes pacává olvad össze.

Csak nézz a szemembe, csak láss bennem valamit,
csak süllyedj belém, és fulladj bele a lelkembe
majd éledj újra...s tökéletességel megtelt tüdőd
levegőre vággyon...
Amit lassan, komotosan, és szenvedélyesen szívunk be immár közös tüdőnkhöz.

Fáj.Piszkosul, hogy most még csak virtuális érdeklődést sem mutatsz.
Ennyi.Mára ezzel fekszem le. Örülsz? Minden egyes sejtem belesajdul a hiányodba.

Rongyosra rágta az idő kimondott szavaidat
Szárazra sírt szemem nedvesítem tavaidban
Már nem tudom felidézni szuszogásod illatát bőrömön
És el nem követett tetteid, mint vérem a tőrödön
Úgy tesznek bűnössé téged.

Kellemetlenül csalódtam tőmondataidban
Az elgépelt karakterek, mint tested karjaimban
Elterülnek, és mellkasomat nyomják
Míg fel nem robbant egy gondolat-gránát.
Terroristaként létezel lelkemben.


Néha az kivánom, bárcsak képzelnélek
azthiszem, nem fájna, hogy nem értinthetnélek
De igy hogy valódós vagy, inkább békéd hagyom
Azt képzelem inkább , hogy vattacukor vagyok
Szádra ragadok, és nem csak oda.

Ha megölelsz, még lélegezni is elfelejtek
Ha arra kérsz én minden elfet elejtek
Neked rabszolgául, csak az enyém legyél
Lassan olyan vagy mint egy darab kenyér.
Nekem: száraz és morzsás
Másnak: étek.

Abortált szerelem

Nem akarta tovább bántani, ezért elengedte.
Túl szorosan láncolta magához, s ez már mindkettőjüknek fájt. Nem volt jó semmire, csak sajgott egyre, és a láncok egyre nagyobb sebet vájtak a bágyadtan egymásra boruló testekre.

Nem volt jó semmire, csak a lány önzőségének kielégítésére. Mint valami perverz játék, ha magadhoz kötöd is fáj, és ha elengeded, a kötelék által testbe vájt sebek fertőztté és gennyessé válnak, mígnem meghalsz, vagy begyógyul

Már mindketten csupa hegek voltak, csak egy seb maradt fertőzötten mindig, valahol mellkasi tájékon balfelől, valamilyen kis piros, lüktető dologban.

Nem akrta tovább bántani, ezért elengedte.
Túl szorosan láncolta magához, s ez már mindkettőjüknek fájt.

Elengedte, ha kötözze be magát más láncaival, mik nem tartják olyan szorosan, és nem fognak több fájdalmat okozni...
De megmaradt a seb.Mindkettőjükön ott tátong, vérzik, bugyok, lüktet, pulzál...
csodálatos érzés.
Hiszen ennyi maradt a szerelmükből. két bágyadt test és egy szoros kötél.
önzőség perverzió, és a vágy a birtokláshoz, szeretetteljessé tette a fájdalmat.

A láncok gyülöletéből született, s valahol a felénél elvetélt.
abortált szerelemnek hívta.

Nem akarta tovább bántani, ezért elengedte.
Túl szorosan láncolta magához, s ez már mindkettőjüknek fájt.

Költői kérdés.

Többször is elcsúsztam és leestem a földre.
Dehát aki béna ne menjen a jégre!nemde?
DE akkor... ez az élettel, hogyvan?